2016. november 3., csütörtök

"Örülj, hogy fiú!" :)

Egy barátnőméknél most épp aktuális a könyv, de tegnap nekem is eszembe jutott, hogy újra kellene olvasnom...
Egyébként mindig akkor akasztanak ki ennyire kispasiajim, ha éppen engem is maga alá gyűrt valami, vagy a Zélet és épp fáradtabb vagyok az átlagosnál és persze akkor a türelmem is fogytán. Ezeken a napokon mindig elábrándozok, vajon akkor is így küzdenék, ha nem fiúkról lenne szó... Nem tudom, biztos a lányos és a lányos-fiús anyáknál is megvannak a mélypontok, de azért most hadd szolgáljak illusztrációval a gondolatmenet első felének alátámasztására.)
Ezeken a napokon különösen érzékenyen érint, hogy ötszázadszorra is megtanuljuk, hogy..., ja, nem... ÖTSZÁZADSZORRA is megtanuljuk, hogy wc használat után lehúzzuk a wc tartályt és szappannal alaposan kezet mosunk. Hol ez marad ki ugyanis, hol az, vagy minden, és esetleg még mindegyiket le is tagadják. És akkor én, a gonosz, de következetes anya ötszázadszorra is türelmesen elmagyarázom, hogy miért fontos a kézmosás és visszaküldöm, hogy pótolja ezeket, és hogy tényleg SZAPANNAL mosson kezet. Huhh! De vannak olyan napok, amikor egyszerűen csak elönt az indulat, hogy mindezt miért nem tudják még, amikor MINDEN EGYES NAP újra és újra átvesszük... Meg újra. És akkor megállíthatatlanul tör fel belőlem a kérdés, hogy ezt a lányok is így csinálj/(n)ák?
De jó pár terület van, ahol újból és újból felbukkan ez a kérdés: a teljesség igénye nélkül ilyen például az önállóan öltözködés, vagy egymás püfölése, vagy hogy hogyan mossunk fogat, vagy hogy jó lenne elindulás előtt pisilni egyet...
Szóval ezen a bizonyos napon megint nagyon sok(k) volt ezekből a "mindennapos tanulásokból" és akkor este egy jelenetnél olyannyira elszakadt a cérna, hogy nem tudtam, hogy akkor most sírjak vagy nevessek:
Fürdés után volt, Dödi és Guri nem voltak itthon, mondtam Bubunak és Hubának, hogy vegyenek egy-egy könyvet a könyvespolcról, üljenek le azokkal a kezükben a kanapéra és válasszanak egy-egy mesét, amit majd elolvasok nekik. Csak főzök egy kávét, míg ezt megcsinálják, (mert totál kész voltam és kellett egy :) - ezt már csak gondoltam persze magamban...). Választottak egy-egy könyvet, eddig rendben volt, át is mentek a nappaliba, ez is. Azután meg csak hallom, hogy "Frizbíííí, frizbíííí!" és csattan mindkettejük könyve a földön, majd veszik fel megint és hajítják el megint. Loholok oda, leültetem őket és meg is kapom kegyelemdöfésként a választ Bubutól kérdésemre, hogy mi az, amit a lakásban szabad dobálni: rám néz nagy, ártatlan szemekkel és gyorsan, flottul, határozottan közli: "- Lufi és puha labda, Mami!"