2011. július 27., szerda

Dzsiékkel csatangoltunk és "lépcsőfokok"

Ma tettem egy teljesen fölösleges utat az orvosi rendelőbe - apropóját most nem részletezném, mert csak felhúzom magamat, meg amúgy se... - és gondoltam, ha már felpakoltam a két apróságot, akkor ne menjünk haza csak úgy dolga-végezetlenül. Felhívtam Dzsít, otthon vannak-é, uh beugrottunk hozzájuk, majd pedig elmentünk velük csatangolni: kismotoroztunk, játszótereztünk, rohangáltunk, ugráltunk, birkóztunk, illetve kendőben horpasztottunk - egyszóval jól éreztük magunkat. :) Dzsinek köszönhetően van pár képem is:



Más. Egy-két mostani fejlődési lépcsőfok életünkből:
  • Benő tegnapról mára alvási rekordot döntött, este 11-től hajnali fél 6-ig horpasztott anyukája legnagyobb örömére (fél 6-kor viszont véget ért az éjjel, uis fél óránként eltolva felváltva jelentkeztek PÖTTYEIM :) különböző igényeikkel)
  • Döme szókincse, ha lassan is, de bővül, fejlődik. Az olyan elengedhetetlenül fontos szavak mellé, mint pl: tütü, totó, nino, sihuhu, tank (!?), társulnak most már kevésbé fontosak is, mondjuk, mint a néni, dinnye, torta, alma - hihi, ezek szinte mind kaják! Érdekes... :)
  • Benő maholnap a 2-es pelust és a 62-es ruhákat is kinövi, kihízza! Döbbenet!
  • Dömével most már két utcahosszt is meg lehet tenni kevesebb, mint fél óra alatt (gyalog v kismotorral). Lehet, h holnap már majd el is jutunk A-ból B-be!! :P
  • Döme legtöbbször kénytelen egyedül enni, de most már egész szépen megy is neki, az önálló öltözködést pedig rendíthetetlenül gyakorolja - hát ez még kicsit ugyan várat magára, de pl. a cipőjét tegnapelőtt már sikerült egyedül felvennie!
  • Bilizés. Nu, itten egy helyben toporgunk - hogy is fogalmazzam meg szépen: még nem szeretnénk a jövőbeli fejlődés lehetőségét megakadályozni e témakörben. ;)

2011. július 22., péntek

Egyre könnyebb :) és Döme gyógypuszi

Nu, hát nem szeretném elkiabálni (és természetesen azzal is tisztában vagyok, h lesznek még fogzós/pocakfájós/frontos/... nyűgös napok) de mindhármunkon határozottan látszik vmiféle fejlődés. :) Ezt persze majd jól megbontja, h Api ma végre hazaérkezik! :P Még ennek ellenére is hazavárunk ám, Api! ;)
A tegnapi és a mai nap nagyon szépen sikerült, Benő egy kis hajnali nyüglődés után ráállt a 3 óránkénti szopira, ami felettébb kényelmes (éjszakán kívül eddig nem sokszor ismertem :) ) és Döme is nyugodtabb ma, egészen úgy tűnik, mintha lassacskán kezdene "megbarátkozni" az új helyzettel, vagy legalábbis megszokni azt. ;) Én pedig kedden voltam a mélypontomon, azóta felfelé ível a kedvem is és a teljesítményem is és nyilván ez a két gyerkőcre is kisugárzik, tehát ezért is nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.
Jajj, annyi mindenről szeretnék írni amúgy, jó sok minden felgyűlt bennem, de... :) Egy Benő Manó bejegyzésre mindenképp sort kerítek majd, egy kis Döme történetet pedig még most megpróbálok Nektek egy kézzel bepötyögni :).
Tegnap Döme, ahogy becsukta a laptopot, egy kis figyelemfelhívó hangot adott - amit egyébként mindig szokott, ha vmit közölni/mutatni akar; most meg nem mondom, h ez milyen magánhangzó, pedig sokszor hallott, ismerős kis hang nekem. Mutogatott a térdére és bőszen bólogatott enyhén nyúzott fejjel, de mivel én csak értetlenkedve álltam előtte, gondolta, h akkor majd ő megoldja a dolgot, előrehajolt és adott egy gyógypuszit a térdére! Ekkor jöttem csak rá, h mi történt, valószínűleg becsípte a térdét. Meg kellett zabálni, persze utána tőlem is kapott egy-két gyógypuszit.
Még egy kép az immáron Nagyfiunkról és Nagymamájáról -

2011. július 20., szerda

Semmi sem lehetetlen, avgy egy rút- és két szép nap tanulságai

- Apinak ajánlva, akit nagyon szeretünk és nagyon várunk haza! -

Semmi sem lehetetlen... Ezt hamar megtanulja az ember, ha két kis szarost próbál nevelgetni a nap 24 órájában.
Az utóbbi 3 napban új időszámítás kezdődött az "Api nélküli létben", uis eddig vagy Morzsa, vagy Mama segített reggeltől estig, de most az idő nagy részét azért hármasban töltjük. (Persze még mindig iszonyú sok segítséget kapok, amit ezúton is köszönök mindenkinek!)
1. Az első nap egyből hihetetlenül jól sikerült, köszönhető volt ez főként annak, h a két gyerkőc eltolt napirendet vett föl és így mindkettőre jutott elég időm, hiszen nagyjából eltolva jelentkeztek a különféle igényeik. Ez a strapás, de megoldható-, tehát szép nap!
2. No, a következő napon, hétfőn, összecsaptak a hullámok a fejem fölött. Két gyerkőc MINDIG, MINDENT pont egyszerre szeretett volna, általában teljes egyetértésben bömböltek, amihez időnként én is csatlakoztam. Ehhez társult, h Döme iszonyatosan nyűgös, hisztis és agresszív volt aznap és már a nap elején jó pár húzásával sikerült teljesen kiborítania, és onnantól kezdve szinte egész nap türelmetlen és ideges voltam, amitől persze csak rosszabb lett a helyzet. Ezt nevezném a teljes összeomlás napjának, ez volt tehát a rút nap.
3. Mára megembereltem magam és tudatosan törekedtem arra, nehogy elveszítsem a türelmemet és kézben tartsam az irányítást. Rohadt sok energiámba került, - most, amikor ezeket a sorokat írom - már fizikailag fáj a fáradtság (még soha nem éreztem ilyet) - de működött! Biztos nem fog mindig sikerülni, de tudatosan sok mindenre képes az ember. Döme ma is próbálgatta a türelmemet és ehhez csatlakozott a hidegfrontot nem alvással, nyüglődéssel és üvöltéssel jelző Benő is. Szóval ez volt a piszok nehéz, de azért szép nap!

Ami még a címet ihlette: egy óvatlan, "frissen munkába állt", (pillanatra egyedül lévő) kétgyermekes családanya könnyen ehhez hasonló helyzetekben találhatja magát - mint amilyenekbe én is keveredtem e három nap alatt:
- az éppen elaludni készülő- és álmából morcosan ébredő gyermekét egyszerre ringatja két kezében, sacc per kábé tehát 16 kilónyi gyereket tart, 5 és 11 kilós bontásban karonként
- két babakocsit tol az utcán egyszerre - no jó, az egyiket üresen ;)
- egyik gyerekét egy kézzel cipelve szoptatja, miközben rohan a biliért, majd pedig másik kézzel bontogatja az őt persze, hogy csak ugráltató gyerekét - nu, ez persze csak utóbb derül ki! ;)
- az "éjük túl a napot" után este fél 11-kor szöcskét vadászik a két alvó gyerkőcöt rejtő nappaliban (Mama, köszi, h levadásztad! :) - ti. 11-kor feladtam és telefonos segítséghez folyamodtam
- usw.

2011. július 4., hétfő

Apiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii (és kommentek)

Ma hajnalban elutazott Api Grazba. :((( Ennek ellenére szép napot hagytunk magunk mögött - Döme lelkecskéje egész nap Morzsa-féle játékterápián "gyógyult", Mamit pedig a két gyerkőc felettébb jó magaviselettel ajándékozta meg.
Döme este elalvásnál emlegette kicsit Apit, de még nem vészes mennyiségben. Hiányzik nekünk nagyon, remek jó volt ez az együtt töltött 3 hét!!! :)
(Más: említettétek többen is, h nem tudtatok kommentelni, most már lehet, beállítottam, hogy bárki írhasson megjegyzést, akár bejelentkezés nélkül is.)
Végül pedig egy kép tegnapról:

2011. július 3., vasárnap

Benő születése

Lassan halványul az emléke ennek a hosszúra nyúlt, de szép szülésnek, uh már csak magam miatt is megörökítem ide. :)
A történet 10-én este kezdődött. Késő du. kimentünk a Millenáris Parkba sétálni és utána ott vacsoráztunk a Mammutban. Kifelé menet, emlékszem, már csak laposkúszásban közelítettem meg a kocsit, de akkor még csak azt hittem, hogy nagyon elfáradtam. Éjjel aztán világossá vált, hogy ennek a fele sem tréfa, vagy 5x-6x arra ébredtem, hogy kiver a víz a fájdalomtól, de sajnáltam volna Gurit és Dömét is felébreszteni, ezért csak ittam, pisiltem, járkáltam kicsit, majd mindig - mivel én is hulla álmos is voltam - visszafeküdtem, gondoltam, van még idő...hát, így is lett! Reggel, ahogy függőlegesbe kerültem, kicsit jobb lett a helyzet, egész elviselhetőek és amúgy még rövidek is voltak a fájások, de azért Dömét elküldtük Mamáékkal Csúcshegyre, mondván, benézünk a kórházba. Végül mégsem mentünk be, mert a kanapén ücsörögve és bóbiskolva határozottan jobban lettem, sőt, kimentünk a hegyre Döméért. Ahogy hazaértünk, kezdett komolyra fordulni a dolog, uh felhívtam a szülésznőt és uzsgyi, be a kórházba. Mire odaértünk, megint vhogy elviselhetőbbek lettek a fájások, uh először nem is hittek nekem, nem akartak felvenni, de amikor a szülésznő megvizsgált, kiderült, h bő két ujjnyira már nyitva van a méhszájam. Na ja!
Ekkor a szokásos becuccolás, átöltözés, papírozás mellett megkaptam az első adag antibiotikumot (streptococcus miatt) és mondták, h akkor most négy óráig várunk, nem avatkoznak be, hogy megkaphassam a második adagot, mielőtt még kibújna a pocaklakóm, mhogy neki volt fontos az antibiotikum. Naná, h nem történt semmi ez alatt a 4 óra alatt :), jó, persze erősödtek és hosszabbodtak a fájások. Mindeközben kint voltam Gurival a folyosón, beszélgettünk és játszottunk Guri iPadjén a buborékos játékkal - ez felettébb tetszett minden arra járónak :) - de bejött, teljesen elvonta a figyelmemet a várakozásról.
Az antibiotikum beadása miatt megint össze-vissza szurkált a szülésznő és végül a könyökhajlatomba rakott egy műanyag szelepet (nemjuteszembehogyhíjják), esküszöm, egész szülés alatt ez zavart a legjobban, utáltam, h nem engedik kiszedni, hátha kell vmi miatt felkiáltással....
Fél 12-kor tehát megkaptam a második adag antibiotikumot és ezután burkot repesztettek, h kicsit begyorsuljanak az események. Igazából örültem neki, mert ezúttal nem is voltam még fizikailag annyira kipurcanva, de - az előző éjszaka miatt is - már baromira álmos voltam. Egy idő után be is durvultak a fájások, de összességében tényleg csak az utolsó másfél óra volt kemény és szerencsére most se oxitocint, se bódítószert nem kaptam, ment minden a maga útján. :)
Amikor Benőt a hasamra rakták, meglepődtem, h milyen nagy baba, de ezzel a doktornő is így volt, mivel az ultrahangok alapján 3 kiló körüli babát vártunk. Persze azért nem volt hatalmas, de a maga 3500 grammjával, 53 centijével és 35-ös fejkörmérettel nagyobbnak született, mint Döme. (Ő 3200-vel, 51 cm-rel és 32-es kobakkal született.)
A kórházi napok olyanok voltak, mint amilyenre számítottam, amolyan "éljük túl" típusúak - no, nem Benő, hanem az ott dolgozók (tisztelet a kivételnek!) és az emiatt uralkodó légkör miatt - de hála Istennek nem volt semmi gond és két nap! után haza is jöhettünk. :)