Nu, hát nem szeretném elkiabálni (és természetesen azzal is tisztában vagyok, h lesznek még fogzós/pocakfájós/frontos/... nyűgös napok) de mindhármunkon határozottan látszik vmiféle fejlődés. :) Ezt persze majd jól megbontja, h Api ma végre hazaérkezik! :P Még ennek ellenére is hazavárunk ám, Api! ;)
A tegnapi és a mai nap nagyon szépen sikerült, Benő egy kis hajnali nyüglődés után ráállt a 3 óránkénti szopira, ami felettébb kényelmes (éjszakán kívül eddig nem sokszor ismertem :) ) és Döme is nyugodtabb ma, egészen úgy tűnik, mintha lassacskán kezdene "megbarátkozni" az új helyzettel, vagy legalábbis megszokni azt. ;) Én pedig kedden voltam a mélypontomon, azóta felfelé ível a kedvem is és a teljesítményem is és nyilván ez a két gyerkőcre is kisugárzik, tehát ezért is nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.
Jajj, annyi mindenről szeretnék írni amúgy, jó sok minden felgyűlt bennem, de... :) Egy Benő Manó bejegyzésre mindenképp sort kerítek majd, egy kis Döme történetet pedig még most megpróbálok Nektek egy kézzel bepötyögni :).
Tegnap Döme, ahogy becsukta a laptopot, egy kis figyelemfelhívó hangot adott - amit egyébként mindig szokott, ha vmit közölni/mutatni akar; most meg nem mondom, h ez milyen magánhangzó, pedig sokszor hallott, ismerős kis hang nekem. Mutogatott a térdére és bőszen bólogatott enyhén nyúzott fejjel, de mivel én csak értetlenkedve álltam előtte, gondolta, h akkor majd ő megoldja a dolgot, előrehajolt és adott egy gyógypuszit a térdére! Ekkor jöttem csak rá, h mi történt, valószínűleg becsípte a térdét. Meg kellett zabálni, persze utána tőlem is kapott egy-két gyógypuszit.
Még egy kép az immáron Nagyfiunkról és Nagymamájáról -

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése