Hát nem egy sikersztori...
5,5 hónaposan elkezdtük, mert kezdtek sűrűsödni az éjszakai falatozások. Eleinte nagyon nem akart semmit sem elfogadni, majd amikor megtanulta, hogy mi a kanál, meg a pohár, akkor belehúzott és olyannyira evett, hogy mellgyulladást kaptam. :S :(
Ekkor visszavettem teljesen az evését két hétre, hogy rendbejöjjek teljesen, uh utána előlről kezdtük az egészet. (Persze az enni tanuláson már túlvoltunk - ennyi könnyebbséggel.) Már épp kezdtünk volna ismét belejönni, amikor beteg lett, kórházba kerültünk és ismételten nem evett semmit, sőt, a kórházban mondogatták nekem, hogy mérjem mindig, mert keveset szopizik. Nem igazán érdekelt a dolog, mert pisilt, kakilt rendesen és kedve is jó volt, igen ám, de amikor hazajöttünk, akkor már annyit sem szopizott, mint a kórházban, egyenesen tömnöm kellett. :(
Ezután meggyógyult és az étvágya is megjött, tejecskével viszont bizonyára rosszul álltunk, uh kezdődtek a két és fél óránkénti éjszakai kelések...
A hozzátápláláshoz ugye harmadszorra is nekifogtunk töretlen bizalommal :), de ezúttal megint elkezdett nem nagyon enni (foga jön, vagy környezetváltozás - ki tudja?), én meg Dödi étvágyához szokva csak etettem, nem igazán hittem neki és most megint mellgyulladásom van. :(( Huhh. Csak mennek a hetek és egy helyben toporgunk, ezt érzem most. :( :( :(
Szerintem nem topogtok, hanem erőt és lendületet gyűjtötök az újabb elrugaszkodáshoz. Tudod, minden csak nézőpont kérdése..
VálaszTörlés