2013. január 11., péntek

Oda-vissza

Haza- és visszautunk is említésre méltó volt. :)
Morzsa és István segítettek nekünk hazarepülni december 9-én - amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Nekik.
Egy röpke 2 órás "sima ügy" autóút után megérkeztünk a Heathrowra. Kiszállás előtt lepörgettem magamban a cuccmennyiséget, fejben kipakoltam a csomagokat, 2 autósülés, 1 babakocs, 2 gyerek, hja... és már épp nekikezdtem volna a megvalósításnak, amikor Morzsa mondja higgadtan: Döme hány. Elsőre nem igazán kapcsoltam, meg kellett ismételnie. Valóban, úgy, ahogy ült az autósülésben, érkezett a meglepi, kabátra szerencsére nem, de azon kívül mindenre... Gyors ruhacsere a hidegben, még gyorsabb autósüléstakarítás és megkönnyebbülve nyugtáztuk, hogy a bérautó nem lett olyan.
Az erős kezdés után az utunk viszonylag sima volt, a lurkók jól elnézelődtek, illetve az előttünk lévő széksorban ült egy kislány, aki hol az egyik, hol pedig a másik manómmal kukucsált. Az utolsó fél órára pedig jól jött Papi iPadja egy jegesmacis gyerekfilmmel, Morzsa nézte Dödivel, míg én Benőt altattam. A kiszállás kissé nehézkes volt alvó gyerkőccel a kezemben..., de tanultam belőle, visszafelé úton már rutinosabb versenyző voltam és ugyanezt sokkal könnyedebben, felkészültebben végigcsináltam két alvó lurkóval: egyik a hátamon, másik pedig a kezemben szunyókált.
Így szinte el is árultam visszafele utunk legnagyobb hátulütőjét, azt, hogy a hóesés miatt 2 órát késett a gép. 2 óra persze nem a világ vége, de nem is a legjobb, ha az ember 2 kisgyerekkel este szeretne repülni. Le a kalappal egyébként a fiúk előtt, helyi idő szerint 11 körül dőltek ki, szinte egyszerre, Benő kicsit hamarabb a kezemben, Dödi pedig annyira fáradt volt már, hogy a leszállás megkezdésekor a székében ülve elaludt. Papi nem kis bravúrral tartotta a fejét, amikor letette a pilóta a gépet, hogy ne sérüljön meg, vagy ébredjen föl.
A londoni reptérre érve szívesen lerogytam volna már egy ágyba (he-he-he), vagy egy székbe, de legalábbis egy autó ülésébe, de a bérautóig is el kellett ugye buszoznunk... A buszra várva Dödi felébredt a babakocsiban, fázott szegénykém és úgy egyébként is, eléggé nyűgös volt, nem igazán értette, mi folyik körülötte. Próbáltam visszaaltatni több-kevesebb sikerrel, de a busz végül sikeresen álomba ringatta. Az autóba beszálláskor még mindkettő felébredt egy pillanatra, de végül nem is kellett megállnunk miattuk, ahogy elindult az autó, szépen visszaaludtak és itt már fel sem ébredtek, amikor átraktuk őket az ágyba. Papi szegény becuccolta az 5 táskát, a 3 hátizsákot, egy neylonszatyrot és a futóbiciklit, amikhez egyébként korábban a reptéren még a 2 babaülés is csatlakozott!!
Időnként láttam magunkat kívülről és jókat rötyögtem, máskor meg próbáltam a nehézségeket és a fárasztó mozzanatokat félretéve élvezni a pillanatot - ilyen volt például, amikor vártunk a buszra - és egyébként, ahogy már írtam is, semmi másra nem vágytam jobban, mint egy ágyra - örültem, hogy a lurkók alszanak és én szabadon vizslathattam a jövő-menő embereket a reptéren, találgathattam, ki merről, miért jött. Vicces volt, hatalmas forgatag volt éjfél körül a Heathrown és anyukaként, két alvó gyerkőccel a hátamon/babakocsiban az volt nekem a legfurcsább, hogy mennyi gyerkőcöt cipelnek magukkal szüleik ide-oda a nagyvilágban és mindegyik ébren volt!

1 megjegyzés:

  1. Nyomotok azért itt is maradt (hiába gyűjtött be Morzsa Mama indulásotokkor szorgalmasan minden lehetségest): az ünnepek utáni takarításkor előkerült: 1.db. kis fekete lego majom, 1db. kék sapkás ülő és 1 db. fekete hajú álló lego emberke. Ha hiányozna (mennyiségről ítélve nem gondolnám)itt pihikélnek nálam. Next time!
    nnn

    VálaszTörlés